"A munkába elég hamar sikerült beletanulnom, néhány hét alatt önállóan, magabiztosan végezhettem az összes munkakört, amivel megbíztak. Jelenleg, mivel a beszámolóm írása idején még idekint vagyok, már egész nap teljesen egyedül végzem a poolbar üzemeltetését, a söröshordó cseréléstől kezdve a kassza kezeléséig, ami gyakornokok esetében elég ritka."

Tavasszal döntöttük el az egyik csoporttársammal, hogy megpróbáljuk külföldön tölteni a szakmai gyakorlatunkat. Ekkor már tudtunk a del REY International-ról, mint lehetőségről. Fel is vettük az ügyintézőkkel a kapcsolatot, és pár napon belül le is rendeztük a formalitásokat, papírokat, miegymást. Másfél hét telt el várakozással, majd megkaptunk a szerződésünket a Kanári szigetekre, Spanyolország legdélebbi részére, azon belül is Lanzarote szigetére. Ugyanoda kaptunk munkát és szállást, pontosan úgy, ahogy kértük. Jó hosszú időre vállalkoztunk, összesen 5 hónapra.

A szállodám

Június 2-án indultunk, az úton minden rendben volt. Lanzarotén értünk végül földet, ahol a megbeszéltek alapján várt minket a transfer, ami elhozott minket a szállásig. Maga a szállás egyáltalán nem rossz, körülbelül mint egy átlagos kollégiumi szoba. Érkezésünk másnapján bementünk a munkahelyünkre, na, itt ért engem az első meglepetés. Kiderült, hogy én a hotellánc egy másik, felsőbb kategóriás hotelében fogok dolgozni, így tulajdonképpen sokkal jobban jártam.

A szállodám kényelmesen, 10-15 perces sétára volt a szállásunktól, főút mellett, szép környezetben, közelebb a tengerhez.

A kollégáim szimpatikusak voltak, és nagyon kedvesek, barátságosak voltak velem, annak ellenére, hogy nem mindegyikük tudott angolul, így eleinte kicsit nehezen értettük meg egymást. Szerencsére a főnökeim, akik irányítottak, jól beszéltek angolul, így nem okozott problémát az eleinte gyengécske spanyolom.

A munkába elég hamar sikerült beletanulnom, néhány hét alatt önállóan, magabiztosan végezhettem az összes munkakört, amivel megbíztak. Jelenleg, mivel a beszámolóm írása idején még idekint vagyok, már egész nap teljesen egyedül végzem a poolbar üzemeltetését, a söröshordó cseréléstől kezdve a kassza kezeléséig, ami gyakornokok esetében elég ritka.

Maga a munka kezdetben elég kemény és megerőltető volt, azonban így, jó néhány végigdolgozott műszak után szinte meg sem érzem, már közel sem fáraszt annyira. Jobban és gyorsabban dolgozom, mint korábban, amit a főnökeim értékelnek is. Nyáron elég sok külföldi gyakornok volt a szállodában, így külön örültem neki, hogy a spanyolon kívül az angol nyelvtudásomat is erősíthettem.

"A beosztásom is eléggé alakítható, persze előre, így nem jelent problémát, ha szeretnék valami programot csinálni magamnak, eléggé rugalmasan kezelik az ilyen dolgokat."

Maga a sziget nagyon szép. Már két alkalommal béreltünk kocsit, hogy túrázgathassunk, és megnézhessük a helyi látványosságokat. Eddig egyikben sem csalódtunk, és szerezhettünk néhány életre szóló élményt.

Így, néhány napra, műszakra a végétől, azt mondom, megérte. Teljesen megérte. Persze, voltak nehéz napok, kemény műszakok, rohanás, hajtás, minden, ami a munkával járhat, de több volt az élmény, a kaland, az emlékezetes pillanat. Nem is beszélve arról, hogy mindezt ilyen környezetben élhettem meg, és még nincs is vége.

Aj ty by si chcel taký zážitok?

  •  Chcete mať dobrú a platnú stáž v Španielsku?
  •  Chcete získať cenné pracovné skúsenosti a dobré pracovné posudky?
  •  Chcete žiadať o grant na podporu mobility študentov v rámci programu Erasmus?
  •   Vždy Vás lákali Kanárske ostrovy alebo Beleáry- a páči sa Vám, že nemusíte hovoriť po španielsky? 

Ak zaujíma vás platená stáž v Španielsku, tak je tu náš Internship Spain program.  Môžete vyhľadávať medzi rôzne ponuky a to všetko bez toho, aby ste museli  hovoriť po španielsky! Počas celej stáže je zabezpečené ubytovanie a strava zdarma a navyše dostanete minimálne 300 EUR/mesačne. Túto sumu Vám môže zvýšiť Erasmus+ grant.   

Stážové miesta vám garantujeme už mesiace vopred, takže v čase a pohodlne môžete odovzdať všetky potrebné dokumenty v škole. Prihláste sa čím skôr a stážujte na Kanárskych ostrovoch, kde je stále večné leto.

  •  Potrebný počiatočný kapitál:  cca. 500 EUR
  •  Programový poplatok:  250 GBP
  •  Plat:  netto 300-400 EUR/mesačne 
  •  Pozície: čašník/čka, bar tender, chyžná, recepčná, výpomoc v kuchyni, animátor voľného času 
  •  Ubytovanie: zadarmo
  •  Strava: zadarmo 
  •  Požiadavky: anglický alebo španielský jazyk na konverzačnej úrovni  & potvrdenie o návšteve školy
  •  Dĺžka pracovnej zmluvy: na 8-24 mesiacov- fakultatívny
ďalej...

môj príbeh

Egészen 1-ig gyümölcsöket válogattam és gyümölcsös tálakat állítottam össze, ezt is imádtam mivel annyi dinnyét, ananászt és minden mást ehettem amennyit nem szégyelltem. Ďalej...

môj príbeh

Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni. Ďalej...

môj príbeh

Egyáltalán nem bántam meg azt, hogy elmentem erre a gyönyörű szigetre, mivel olyan emberekkel találkoztam, akiket soha nem fogok elfelejteni. Ďalej...

môj príbeh

Szabadnapjaimon sokszor voltam a tengerparton, ami a hotel mellett közvetlenül, fél perces sétára helyezkedett el. Gyönyörű szép látványt nyújtott, a szobánk erkélyéről is... Ďalej...

môj príbeh

Nem csak mi voltunk ott, mint diákok, sok lengyellel dolgoztunk együtt, akikkel nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Segítették a barátságok kialakulását a közös bulik, iszogatások munka után és a közös kirándulások. Ďalej...

môj príbeh

Aki szeret búvárkodni és úszni, annak az Atlanti Óceán maga a paradicsom, ahogy nekem is az volt. Felejthetetlen vizisportok és élmények várják az embereket. Ďalej...

môj príbeh

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Ďalej...

môj príbeh

Mivel svédasztalos az étkezés, igy még az én finnyás, diétás igényeimet is kielégitette a menü, de elárulom sütikből sincs hiány. A reggelinél még azt is megválaszthatod hány perces főtt tojást kivánsz, 6 netán 10 perceset Ďalej...

môj príbeh

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Ďalej...

môj príbeh

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Ďalej...