Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni.

A Del-Reyről egy ismerőstől hallottam először, aki éppen két héten belül indult velük szobalány pozícióban. El is kezdtem őket követni a Facebookon, és amikor jött a számomra megfelelő lehetőség egyből jelentkeztem is.Az ügyintézés nagyon gyorsan lezajlott, gyakorlatilag 3 nap alatt megtörtént a szerződéskötés.

A hotelben nagyon kedvesen fogadtak, több magyar is dolgozott már a hotelben. Szerencsésnek tarom magam, hiszen engem a szintén magyar recepciós lánnyal helyeztek egy apartmanba. A többi animátor együtt lakott a recepció feletti lakásban, mivel általában 5-en laktak együtt, így nekik azért néha meg kellett küzdeni az együttlakás nehézségeivel.

Az első héten el kellett intézni a spanyol NIE számot, ami kicsit nehézkesen ment a lassú és bonyolult spanyol rendszer miatt.

Maga az animáció, a munka reggel 11 kor kezdődött, és általában 2 sporteseményt vezettünk le 2 fős csoportokban, majd 2 óra szünet következett. Délután 3 kor ismét két sportesemény, majd 4 óra szünet. Számomra a munka legnehezebb része az esti programokon való részvétel volt, hiszen minden nap éjfélkor végeztünk. Ezt leszámítva nagyon gyorsan teletek a napok, és a heti 2 szabadnapot is mindig igyekeztünk okosan kihasználni.

Maga a sziget gyönyörű, érdemes akár biciklit bérelni és azzal barangolni, de busszal is szinte bárhova el lehet jutni.

Jó idő esetén pedig csak lesétáltunk a tőlünk 5 percre lévő tengerpartra napozni. Spanyolországot mindenkinek bátran ajánlom, köztudottan a legbulizósabb nép, minden lehetőséget megragadnak az ünneplésre. Az én kin tartózkodásomba pont beleesett a farsangi szezon, ami óriási élményt nyújtott számomra.

A kiutazás előtt érdemes tájékozódni az időjárásról, én talán túl könnyelmű voltam és csak nagyon kevés meleg ruhát hoztam, így amikor jött egy hidegebb front csak kevés ruha közül választhattam.

Összességében rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok emberrel ismerkedtem meg, az animátori munka ( habár néha nehéz, mert vannak napok, amikor először magunkat  kell felvidítani, mielőtt másokat próbálnánk meg) sokat formált a személyiségemen, megtanultam könnyedén ismerkedni, kapcsolatokat építeni és csapatban dolgozni.

Jelenleg éppen a második szerződésemet kötöm, ezúttal Marbellán pályáztam meg egy recepciós pozíciót. Örülök az új lehetőségnek, régóta ki szeretném már próbálni a recepciós munkakört, és biztos vagyok benne, hogy az ott eltöltött szakmai tapasztalat értékes pontja lesz majd az önéletrajzomnak.

Hosszú távra tervezek Spanyolországgal, és ehhez nagy segítséget jelent ez a gyakornoki pozíció.

Aj ty by si chcel taký zážitok?

  •  Radi by ste pracovali v Španielsku aj bez znalosti španielskeho jazyka?
  •   Ovládate jeden alebo viac jazykov na veľmi dobrej úrovni? 
  •  Hľadáte len krátkodobú brigádu bez praxe?
  • Radšej by ste boli na pláži ako doma? 

Program Work Experience Spain je najideálnejší, ak chcete tráviť zimu v exotike a mať zážitky zo španielskych ostrovov a pobrežia na ktoré sa zabudnúť nedá. A to všetko bez ovládanie španielskeho jazyka! 

Ubytovanie a stravovanie je zabezpečené zamestnávateľov hotela. Tohto programu sa môžete zúčastniť aj bez ovládanie španielskeho jazyka a bez praxe.

Chcete sa zdokonaliť v cudzom jazyku alebo sa naučiť po španielky? Láka Vás okúzľujúce Španielsko? Chcete získať dobré referencie z 4* alebo 5* hotelov? Ak áno, tak využite túto skvelú možnosť! 

  •  Potrebný počiatočný kapitál: cca. 500 EUR
  •  Programový poplatok: 200-300 GBP
  •  Plat: 300-500 EUR/mesiac
  •  Pozície:čašník/čka, bar tender, chyžná, recepčná, výpomoc v kuchyni, záhradník 
  •  Ubytovanie: zadarmo
  •  Strava: zadarmo
  •  Podmienky:anglický alebo nemecký jazyk alebo španielsky jazyk na konverzačnej úrovni
  •  Dĺžka pracovnej zmluvy: na 3-6 mesiacov
ďalej...

môj príbeh

Okrem skúseností nabraných počas tých 3 mesiacov som sa mohla vrátiť aj so skvelými zážitkami. Ďalej...

môj príbeh

Mám za sebou najlepšie leto. Spoznala som neuveriteľne veľa ľudí a našla kamarátov na celý život. Ďalej...

môj príbeh

Egészen 1-ig gyümölcsöket válogattam és gyümölcsös tálakat állítottam össze, ezt is imádtam mivel annyi dinnyét, ananászt és minden mást ehettem amennyit nem szégyelltem. Ďalej...

môj príbeh

Egyáltalán nem bántam meg azt, hogy elmentem erre a gyönyörű szigetre, mivel olyan emberekkel találkoztam, akiket soha nem fogok elfelejteni. Ďalej...

môj príbeh

Szabadnapjaimon sokszor voltam a tengerparton, ami a hotel mellett közvetlenül, fél perces sétára helyezkedett el. Gyönyörű szép látványt nyújtott, a szobánk erkélyéről is... Ďalej...

môj príbeh

A hotel egy kis faluban van, viszont ott is voltak remek szórakozási lehetőségek, volt egy club, ahol nagyon jó bulik voltak és minden második héten karaoke partyra jártunk egy étterembe. Ďalej...

môj príbeh

Aki szeret búvárkodni és úszni, annak az Atlanti Óceán maga a paradicsom, ahogy nekem is az volt. Felejthetetlen vizisportok és élmények várják az embereket. Ďalej...

môj príbeh

Az első napokban nagyon segítőkész volt mindenki, recepciós munkatársaim, többi részlegen dolgozók, menedzserek. Ďalej...

môj príbeh

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Ďalej...

môj príbeh

Mivel svédasztalos az étkezés, igy még az én finnyás, diétás igényeimet is kielégitette a menü, de elárulom sütikből sincs hiány. A reggelinél még azt is megválaszthatod hány perces főtt tojást kivánsz, 6 netán 10 perceset Ďalej...