"Az utazást saját magunknak köszönhetően ügyesen megcifráztuk Torma Violával, de ez ismétlem csak a mi bénaságunknak köszönhető, btw én nem is bánom, mert elképzelhető, hogy nem fogom újra átkompozni a Baleár-tengert, egy ekkora böhömnagy hajóval, mint amilyen az volt. Élmény."

Pontosan egy hónapja vagyok itt és pontosan egy hónapja is dolgozom az étteremben

A fogadtatásunk szinte zökkenő mentes volt, szó nélkül kifizette a szálloda a taxi transzfert, és elküldtek minket reggelizni. Tudtak rólunk. Miután megjött a szálloda vezetője, -aki a szállodai hierarchiában betöltött pozícióját meghazudtolva nagyon kedves nő- minden a helyére került, az ID-kártyámtól kezdve, a szállásomon át. Igen E/1, mert Viola tovább ment Menorcara. A "trainer" -aki mellesleg a legnagyobb partyarc a városban feltehetően, egy costa ricai srác - bemutatta az egész szállodát, beleértve a személyzetet, akik borzasztó kedvesek voltak akkor is, hát még most (akkor hola-kat, buenas-okat kaphat itt az ember a legszélesebb mosollyal a szállodavezetőtől kezdve, a mosogatókon át, hogy az nem is igaz :D). Beleértve a közvetlen tutoromat is, azaz az étterem vezetőt- bár ő azért érezteti, hogy ő a főnök, de hát így kell viselkedni egy főnöknek szerintem.

A munkám a munkakörben leírtakat tökéletesen lefedi. Gyakran már várom h jöjjön a day-off, de ha vissza gondolok, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy szeretem csinálni. Jó arcok a kollégák, tanítgatnak spanyolul, én meg tanítgatom őket angolul, megy a viccelődés, röhögcsélés, nagyon kellemes a munkahelyi légkör.

Június 29-én  megkaptam az első fizetésemet, 125 eurót, a La Caixa banknál nyitott számlámra, amit  csekkolhatok az interneten is kedvemre. Az account létrehozásában a már fent említett trainer, Javier segített nekünk. Szóval a fizetés is rendben van, nem kézbe kapjuk, nem hébe-hóba, ellenben pontosan.

A lakótársak és a szállás rendben van, a többi gyakornok nagyon jó arc (4 észt, 3 spanyol, 1 costa ricai) eléggé multikulti kommunikációba torkollik néha a beszélgetés, próbáljuk a spanyolt, az észtek nagyon nem tudnak, mivel én tanultam ezért el-brekegek spanyolul :D de ha csak úgy beszélgetünk angolul, akkor is keverjük bele a spanyol szavakat, mert vannak szavak, amik sokkal jobb csengésűek és egyszerűbbek mint az angol. Ergo a társaság is a lehető legjobb.

A hely maga nem annyira drága, persze ezt nem a bárokra és a szórakozó helyekre értem, hanem mondjuk egy lidl, vagy más szupermarket áraira. Általánosságban talán egy kicsivel vannak a magyar felett, de nem sokkal, persze ez a fantasztikusan erős magyar valutának is köszönhető :D

Költeni sokat nem kell, persze ha a bulizásra fekteted a hangsúlyt, akkor nyilván ez az elmélet felborul. Az itteni kaja nagyon rendben van, én naponta 4x kajálok a szállodában, annyit amennyi belém fér :D így ételre igazándiból nem kell költeni szinte egyáltalán semmit, a vízre detto, mert azt lehet hordani a szállodából.

A "város", Alcúdia, a tengerpart, az idő: gyönyörű! -  A lányok eléggé csinosak, majdnem olyan szépek, mint a magyarok, csak csoki barnák :P

Még van bő két hónapom, király! :D   Köszönöm del REY International!

 

Aj ty by si chcel taký zážitok?

  •  Chcete mať dobrú a platnú stáž v Španielsku?
  •  Chcete získať cenné pracovné skúsenosti a dobré pracovné posudky?
  •  Chcete žiadať o grant na podporu mobility študentov v rámci programu Erasmus?
  •   Vždy Vás lákali Kanárske ostrovy alebo Beleáry- a páči sa Vám, že nemusíte hovoriť po španielsky? 

Ak zaujíma vás platená stáž v Španielsku, tak je tu náš Internship Spain program.  Môžete vyhľadávať medzi rôzne ponuky a to všetko bez toho, aby ste museli  hovoriť po španielsky! Počas celej stáže je zabezpečené ubytovanie a strava zdarma a navyše dostanete minimálne 300 EUR/mesačne. Túto sumu Vám môže zvýšiť Erasmus+ grant.   

Stážové miesta vám garantujeme už mesiace vopred, takže v čase a pohodlne môžete odovzdať všetky potrebné dokumenty v škole. Prihláste sa čím skôr a stážujte na Kanárskych ostrovoch, kde je stále večné leto.

  •  Potrebný počiatočný kapitál:  cca. 500 EUR
  •  Programový poplatok:  250 GBP
  •  Plat:  netto 300-400 EUR/mesačne 
  •  Pozície: čašník/čka, bar tender, chyžná, recepčná, výpomoc v kuchyni, animátor voľného času 
  •  Ubytovanie: zadarmo
  •  Strava: zadarmo 
  •  Požiadavky: anglický alebo španielský jazyk na konverzačnej úrovni  & potvrdenie o návšteve školy
  •  Dĺžka pracovnej zmluvy: na 8-24 mesiacov- fakultatívny
ďalej...

môj príbeh

Egészen 1-ig gyümölcsöket válogattam és gyümölcsös tálakat állítottam össze, ezt is imádtam mivel annyi dinnyét, ananászt és minden mást ehettem amennyit nem szégyelltem. Ďalej...

môj príbeh

Animátornak jelentkeztem a Kanári szigetekre. Mindig is vágyam volna eljutni a szigetcsoportra, és a spanyolomon is szerettem volna fejleszteni. Ďalej...

môj príbeh

Egyáltalán nem bántam meg azt, hogy elmentem erre a gyönyörű szigetre, mivel olyan emberekkel találkoztam, akiket soha nem fogok elfelejteni. Ďalej...

môj príbeh

Szabadnapjaimon sokszor voltam a tengerparton, ami a hotel mellett közvetlenül, fél perces sétára helyezkedett el. Gyönyörű szép látványt nyújtott, a szobánk erkélyéről is... Ďalej...

môj príbeh

Nem csak mi voltunk ott, mint diákok, sok lengyellel dolgoztunk együtt, akikkel nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Segítették a barátságok kialakulását a közös bulik, iszogatások munka után és a közös kirándulások. Ďalej...

môj príbeh

Aki szeret búvárkodni és úszni, annak az Atlanti Óceán maga a paradicsom, ahogy nekem is az volt. Felejthetetlen vizisportok és élmények várják az embereket. Ďalej...

môj príbeh

Heti két szabadnappal rendelkeztünk és kérésre kaphattunk közös szabadnapot a többi gyakornokkal, akik mind magyarok voltak a szállodában. A szigetet sikerült körbejárnunk autót bérelve és megnézni a főbb nevezetességeket... Ďalej...

môj príbeh

Mivel svédasztalos az étkezés, igy még az én finnyás, diétás igényeimet is kielégitette a menü, de elárulom sütikből sincs hiány. A reggelinél még azt is megválaszthatod hány perces főtt tojást kivánsz, 6 netán 10 perceset Ďalej...

môj príbeh

Engem szerencsére teljesen egyenrangú félként kezeltek a kollégák és a főnökség is, így minden feladatból kivettem a részem: check-in, check-out, valutaváltás, kirándulások értékesítése, taxirendelés, panaszkezelés, stb. Ďalej...

môj príbeh

1 hónap után is akadtak nehezebb napok a munkában, de már sokkal jobban bírtam és jobban álltam hozzá, mint az előtt. Imádtam a munkatársaim, egyfolytában szórakoztattak és tartották bennem a lelket. Ďalej...